Gyakran és nagy szeretettel emlegeti nagyszüleit, miért büszke rájuk és milyen szellemi-lelki örökséget kapott tőlük?​

A nagyszüleim a háborús nemzedék tagjai, életük során mindvégig teherként hurcolták a világháború szörnyűségeit, mely ránk, utódnemzedékre is átgyűrűzött. Anyai nagyszüleim életét többször megtépázták a történelem viharai, bombatámadás, szüntelen rettegés, vagyonelkobzás, kitelepítés és megbélyegzés ellenére is túléltek, újra és újra felálltak és tovább tudtak menni. Megtanulták, hogyan lehet a semmi közepén is boldognak lenni. Élni akartak és az összes fájdalmával együtt szerették az életet. Édesapám szülei is dolgos, becsületes emberek voltak, nagy szegénységben, de legalább akkora boldogságban éltek. Mindezt úgy tudták elérni, hogy a boldogságukhoz az út nem az anyagi javak megszerzésén és birtoklásán, hanem belső fényességükön keresztül vezetett.​

Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára?​

Szerettem gyerek lenni, örömökben gazdag évek voltak. Családunk élete szüleim szorgalmas, dolgos mindennapjainak köszönhetően a munka jegyében telt, igen szerény körülmények között, de szeretetben, derűben és megelégedésben. Ha a gyermekkoromra gondolok, csupa jó érzés jár át, melyhez nem társul semmiféle hiányérzet. Az otthon a munka szeretetét, a pozitív életszemléletet és az elfogadás képességét plántálta belém. Ma is úgy gondolom, hogy ami éppen megadatik, az a lehető legjobb nekem.​

Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban töltötte középiskolás éveit, ez önálló döntés volt vagy szülei hatására választotta az egyházi iskolát?​

Az út adott volt, hiszen édesapám és a nagybátyám is a nagynevű iskola növendéke volt. A választást így utólag is nagyon jó döntésnek tartom, ennek a négy évnek (is) köszönhetem, hogy az lettem, aki ma vagyok. Nagyon egyszerű körülmények között teltek a mindennapjaink: nyolcvanan aludtunk egy nagy szobában, mindenki egyforma vaságyon, heti kétszer lehetett meleg vízben fürödni. A mai napig olyan katonás rendben pakolok a ruhás szekrényembe, ahogyan azt akkor elvárták az atyák. Mindenkire hajszálpontosan azonos szabályok vonatkoztak, rend és fegyelem adott keretet az életünknek. A puritán környezet azonban csak a kívülállónak tűnhet ridegnek, mi nem így éltük meg, hiszen a bennünk rejtőző emberi értékek a felszínre kerülve igazán színes és érzelemgazdag életet leheltek a zordon falak közé.​

Máig magánál tartja az iskola 1948-as, korabeli prospektusát, melyen ezt áll: „A kollégium célja, hogy a növendékeket valláserkölcsileg szilárd, hivatásukat illetően pedig derék emberekké nevelje.” A derék emberré nevelés a vaságyon kezdődik?​

Határozottan igen! A puritán körülmények a megfelelő pontokra irányítják a fókuszt, s a felesleges külsőségek nem terelik el a figyelmet a valóban lényegi dolgokról. Én ez alatt a négy év alatt, ebben az iskolában értem kamasz fiúból férfivá. Tartással rendelkező, a férfi lét tradicionális kritériumait elsajátító férfivá. Hiányolom, hogy ma már nincsenek olyan iskolák, ahol a fiúk férfivá válásuk legfontosabb, legképlékenyebb időszakában saját korosztályi közösségükben tudnának nevelkedni.​

Bizonyára mély benyomást tettek Önre ezek az évek, hiszen később is ebben az irányban folytatta tanulmányait, s teológus lett.​

Egy 18 éves embernek már kinyílik annyira az elméje, hogy érezze, nagyjából sejtse, merre induljon tovább. Nekem ez volt az irányom, mely egyértelműen lelki irányultságú döntés volt. Az általam nagyon nagyra tartott és becsült Barsi Balázs atya mellett eltöltött egy év a mai napig alapvetően meghatározza az életemet szellemi és lelki szempontból.​

Ezt követően szerzett másik két diplomát, egy bölcsész és egy kommunikációs végzettséget is. Van metszéspontja a három szakmának?​

Mindhárom egy irányba mutat. A teológia és az irodalom nagyon szorosan, szinte elválaszthatatlanul összefügg, hiszen az irodalmi ihletés nagyrészt olyan lelki folyamatoknak az eredménye, amellyel a teológia is foglalkozik. De e két tudományhoz a nyelvészet és a kommunikáció éppúgy hozzákapcsolható és egy rendszerbe sorolható. Az, hogy szeretek és talán tudok is kommunikálni, hamar kiderült, így az egyetem csak ennek a velem született adottságnak a kibontakoztatása, megsokszorozása volt.​

Ön hívő emberként a keresztény értékek mentén éli életét, mennyire nehéz feladat ez ma?​

Nem nehéz, a lehető legegyszerűbb dolog a világon, s nem csak nekem, aki ebben nőtt fel. Az út 2000 éve ki van jelölve, a szentírásban a mai kor embere is minden kérdésére választ kaphat. A nehézséget csupán az jelentheti, hogy a ma elterjedt hedonista életvezetés nem igazán egyeztethető össze a keresztény értékekkel. De ennek sajnos meg is van a következménye: nagyon sokan nem önazonosak. S mivel nem azok, az ajándékként kapott tehetségüket sem tudják kibontakoztatni. Ezért óriási mértékű a frusztráció a világban, az emberek cél nélkül sodródnak. A keresztény értékrend követése tudatos választás, mely segít önazonosan élni, kiteljesedni, fegyelmezett rendszert, keretet és a szakadékok mellett kapaszkodót ad. Az öt gyermekünk is ebbe nőtt bele, látták, hogyan éli mindennapjait két keresztény ember. Észrevétlenül oldódtak bele ebbe az életformába, erőszakos útmutatás vagy direkt terelgetés nélkül.​

Ön gyakran publikál, milyen témákban szokott írni?​

Különféle társadalmi kérdéseket járok körbe, mélyrétegű gondolatok foglalkoztatnak, sosem a felületen mocorgok. Azokat a mély mozgatórugókat keresem, melyek megváltoztatása egy-egy társadalmi ügyben vagy kérdésben pozitív fordulatot hozhatna. Gyakran írok a kereszténységről, arról, hogy az hogyan építhető be a mindennapi életbe, de hasonló témában készült el saját dokumentumfilmem is. Az írást értelmiségi attitűdnek tartom, mely komoly társadalmi felelősséggel jár, de én ezt szívesen és örömmel vállalom.​

Elégedett ember Ön?​

Teljes mértékben igen. A mai kor emberét a totális elégedetlenség jellemzi, azt keresi és vágyja, ami épp nem adatik meg neki. Ha esik az eső, sokan rosszkedvűek, zsörtölődnek, én gyönyörködöm a zöldellő fákban és az üde színű fűben. Ha perzselően süt a nap, egyesek lihegve vágyakoznak a hűvös után, én azonban örülök a csodás fényeknek vagy a nyár megannyi áldásának. Ahogy Teréz anya mondta: „ha nincs, aminek örülj, örülj annak, ami van.” Engem ez az életszemlélet vezérel és tesz elégedett emberré.​​